Meglepő tények a kapcsolatok fontosságáról

2017-03-16
607 megtekintés

Múlt héten új munkám lett!

Egy nagy város vonzáskörzetébe tartozó kis kertváros egyik gyülekezetének vezető lelkészeként – új kihívások elé nézek. Ez egy izgalmas, új időszaka az életemnek, már alig várom, hogy együtt dolgozhassam az ottani közösség nagyszerű tagjaival.

Miután elköszöntem a legutóbbi munkahelyemtől, ebédelni mentem a közeli barátaimmal. Mindannyian igyekeztek jó tanáccsal ellátni az új pozíciómmal kapcsolatban. Néhány tanács túl pragmatikus volt, a többi meg túl filozofikus. De mindegyik hasznos volt.

Adam barátom tanácsa nagyon különbözött a többiekétől.

Tim, barátkozz! Úgy tűnhet, hogy sokkal nehezebb az emberekhez közel kerülni, amikor helyre kell igazítanod őket, vagy negatív visszajelzést kell adnod nekik. De akkor is barátkozz velük” – javasolta Adam.

Hú! Barátokat szerezzek? Vagyis azt mondta, hogy fókuszáljak a kapcsolataimra.

A barátkozás, a kapcsolatokra való összpontosítás elég nehéz tud lenni – főként, ha újak vagyunk egy vezetői szerepben. Ez azt jelenti, hogy sérülékenyek vagyunk az általunk még alig ismert emberekkeI szemben. Vagyis először nekünk kell kezdeményeznünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy félre kell tenni a feladatok elvégzését, és a kapcsolatépítést kell előbbre helyezni.

Feladatok. De olyan sok mindent kell elvégezni! És a feladatok sosem okoznak csalódást, nem bántanak. Ráadásul, nem kell azon aggódni, hogy mit “gondolnak” a feladatok, vagy, hogy megfelelünk-e az elvárásaiknak.

De eldöntöttem, hogy hallgatok bölcs barátomra, s a kapcsolatokra összpontosítok.  Mert a kapcsolatok adják a vezetés lényegét. A kapcsolatok könnyebbé és szórakoztatóbbá teszik a feladatokat. S a kapcsolatok sokkal jobban számítanak Istennek, mint a feladatok.

Ráadásul rájöttem valamire a kapcsolatok fontosságát illetően. Úgy gondolom, hogy ez a valami olyan, ami segíthet a vezetőknek bárhol is legyenek.

Minél inkább a kapcsolatokra összpontosítasz, annál kevésbé kell a kapcsolatokkal foglalkoznod.

  • Minél több köszönőkártyát írsz meg és küldesz el, annál kevesebbet kell azzal foglalkoznod, hogy mit gondolnak a többiek.
  • Minél többet ebédelsz együtt másokkal, annál kevésbé kell azon aggódnod, hogy megközelíthető vagy-e.
  • Minél több időt töltesz négyszemközt a beosztottjaiddal, annál kevésbé kell foglalkoznod azzal, hogy időt találj másokra is.

Mindannyian tudjuk, hogy a kapcsolatok kulcsfontosságúak a hatékony vezetéshez. De túl sokan használják a feladatokat kifogásként, s nem a kapcsolatokat teszik az első helyre.

Szó szerint van egy ok-hatás kapcsolat a kapcsolatok előtérbe helyezése és a kapcsolatépítés egyszerűsödése között.

Arra bíztatok mindenkit, hogy fókuszáljon a kapcsolatokra. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy sérülékennyé válunk, ki kell lépnünk a komfortzónánkból, s nekünk kell kezdeményeznünk, előre mennünk, vagy éppen lesznek feladatok, amiket nem végzünk el időben.

S minél inkább a kapcsolatokra fókuszálunk, annál könnyebb lesz a kapcsolatok fontosságát megélni.

Tim Parsons a The Journey Church vezető lelkésze Indianapolis közelében, ami a GLS egyik helyszíne. Szívesen segít másoknak jobb vezetővé válni – a munkában és otthon is. Tim vezetéssel kapcsolatos blogját többen ajánlják keresztény vezetőknek.

További információk Timről: www.timparsons.me ahol elérhető ingyenes ebookja, a Leadership For The Rest Of Us. Itt  követheted Twitteren

Címkék: , ,