Félelem a bukástól, vagy ehelyett félelem valami mástól?

2017-04-14
551 megtekintés

Ha belegondolunk, elég őrültség a vállalkozói lét. A siker esélye csekély, a bukás garantált. Az elinduláshoz elszántságra van szükség.

Legalábbis ezt gondoltam.

Az elmúlt három évben az Eredetik című könyvemen (Originals) dolgoztam, mely azokról szól, akik bajnokok módjára új ötletekkel ösztönzik a kreativitást és megváltoztatják a világot. Megkerestem a jelenkor legeredetibb vállalkozóit, beszélgettem olyan tech gurukkal, mint Larry Page, Elon Musk vagy Jack Dorsey és Mark Cuban. Amikor arra kértem őket, hogy meséljenek az ősidőkről, a vállalkozásuk indulásáról, meglepődtem.

Mindannyian ugyanazt érezték: féltek a bukástól, ahogyan mi is. Csak másként reagáltak erre.

A legtöbben, ha félünk attól, hogy hibázunk, akkor elhagyjuk a legőrültebb ötleteinket. Ahelyett, hogy eredetiek lennénk, a biztonságra játszunk, konvencionális termékeket és hagyományos szolgáltatásokat értékesítünk. De a legnagyszerűbb vállalkozók másként reagáltak a bukástól való félelemre. Igen, ők is félnek a bukástól, de még inkább félnek attól, hogy meg sem próbálják.

A munkában és az életben kétféle hibázási lehetőség létezik: a tettek és a tétlenség. Hibázhatsz azáltal, hogy indítasz egy vállalkozást, ami elbukik vagy éppen azáltal, hogy nem indítod el a vállalkozást egyáltalán. Bukás az, ha az oltár előtt faképnél hagynak, vagy éppen ha sosem kérik meg a kezedet. Az emberek többsége a tettektől fél leginkább. Attól félünk, hogy csődbe megyünk vagy elutasít a szerelmünk. De tévedünk.

Amikor a legnagyobb bukásainkat felidézzük, arra vágyunk, hogy bárcsak a tétlenséget választottuk volna. “Hosszútávon bármilyen korú emberek, az élet bármelyik szakaszában azt bánják leginkább, hogy nem tettek meg dolgokat jobban, mint amennyire a sajnálattal, a bánkódással foglalkoznak” – mondja a pszichológus Tom Gilovich és Vicky Medvec (összefoglalaló a kutatásról:  summarize). “A leggyakrabban azt bánjuk, ha nem mentünk főiskolára, nem ragadtuk meg a profitábilis üzleti lehetőségeket és nem töltöttünk elég időt a családdal és a barátokkal.”

Amit bánunk, az nem a bukás, hanem, a hibás cselekedet. 

Tudjuk, hogy ez teszi az embereket eredetivé. Leonardo Da Vinci többször leírta naplójában, hogy “Mondd meg nekem, ha bármit is tettek valaha.” Lehetséges, hogy félt a bukástól, de jobban félt attól, hogy nem hoz létre valami jelentőset. Ez hajtotta folyamatosan a festészetben, a találmányokban és a tervezésben, s ezáltal vált reneszánsz emberré.

Da Vinci nem reagált az interjúkérdéseimre. De azok a vállalkozók, akikkel találkoztam következetesen mind azt mondták, hogy nem a bukástól féltek, hanem attól, hogy nem számítanak. És ez afelé hajtotta őket, hogy tovább próbálkozzanak, új ötleteiket a világ elé tárják.

Az eredeti emberek a bukást megtanulják nem az ötleteik kudarcának látni, hanem szükséges lépésnek tartják a sikerhez vezető úton. Többet tanulunk a bukásból, mint a sikerből. Például bizonyíték van arra (evidence shows), hogy az űrhajók pályára állnak a téves kilövés után. A hiba jelzi a hiányt a tudásban vagy a nem megfelelő stratégiában, és arra ösztönöz, hogy menjünk vissza a tervezési fázisba, s dolgozzuk ki újra a tervet. Hiba nélkül az elégedettség tölthet el minket. A NASA-nál a Challenger katasztrófa 24 sikeres űrutazást követően történt, amit épp az elbizakodottság okozott. “Saját maguk szerint” – mondja  a pszichológus Richard Feynman –  “nem hibázhatnak.”

Az eredeti ötletek esetén a bukás elkerülhetetlen, mivel nem lehet megjósolni, hogy egyes technológiák elavulnak vagy megváltozik az közízlés. Mark Cuban kitartott a Uber melett. A Google korai éveiben Larry Page és Sergey Brin el akarták adni a keresőmotorjukat kevesebb, mint 2 millió dollárért, de a potenciális vevő meggondolta magát. Több kiadó elutasította a Harry Potter sorozatot, mivel sokkal hosszabb volt, mint a gyerekkönyvek általában. Top vezetők elmentek Seinfeld ötletei mellett, mert kidolgozatlannak tartották a cselekmény szálait és a karaktereket nem tarották kedvelhetőnek. Tegyünk egy látogatást Jerry Seinfeld fürdőszobájába, ahol megtaláljuk azt az üzenetet, ami szerint a próbaepizód “gyenge” volt és “A közönség egyetlen része sem fogja újra nézni.”

A történelem során a nagy eredeti gondolkodók voltak azok, akik a legtöbbet elbuktak, mivel ők voltak azok, akik a legtöbbet próbálkoztak. Thomas Edison 1,093 szabadalma nem valósult meg, Picasso több mint 20,000 művet alkotott, köztük néhány mesterművet. Hasonló trend jellemzi a vállalkozókat is. A Uber előtt Travis Kalanick első startup vállalkozása csődbe ment. Oprah Winfrey-t kirúgták a riporteri pozíciójából. Steve Jobs megbukott az Apple Lisa-jával és kitették a saját cégéből még mielőtt győzelmesen visszetért volna. S miután az iPod sikereket ért el, melléfogott a Segway szállítóeszközzel. És Richard Branson mielőtt sikereket ért el a légitársaságával, vonatokkal, zenei és mobil cégeivel, megbukott a Virgin cola, az autó és esküvői ruha vállalkozásaival.

Szóval tanuljunk ezen csoport hibáiból. Ha először nem érsz el sikereket, akkor tudd, hogy elég magasra tetted a lécet.

Adam Grant a Wharton egyetem professzora és a New York Times első számú bestseller írója könyvével az Eredetik-kel .

Ingyenes havi hírlevele a munka és a pszichológia témában megtalálható itt: www.adamgrant.net .

 

Címkék: , ,