Az együttműködő vezetők 3 fontos jutalma

2019-05-15
26 megtekintés

“Az együttműködés az élet esszenciája. A szél, a méhek és a virágok összedolgoznak, hogy szétszóródjon a virágpor.” – Amit Ray

Az együttműködés talán nem egy új koncepció a vezetői világban, de mégis egy olyan hatásos gyakorlat, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Bizonyított, hogy a legnagyobb vezetők stratégiai együttműködők voltak, és a kultúránkat megváltoztató többsége több ember együttműködésének az eredményeként jött létre.

Watson doktor és Crick gyakorlatilag idegenek voltak, amikor elkezdték a munkájukat, hogy megértsék a DNS molekula struktúráját. De együttműködve a kémikus Dr. Rosalind Franklin-nel, képesek lettek megfogalmazni a kettős hélixet, amely most az élet alapvető építőköveinek keretét képezi.

Amikor John Lennon és Paul MyCartney elkezdtek közösen dalokat írni, nem is gondolták volna, hogy mekkora erő lesz az együttműködésükben. A zenetörténészek azt állítják, hogy a két férfi sajátos kapcsolata volt a vezető erő, amely örökre megváltoztatta a popzenét.

Larry Page és Sergey Brin elindítottak egy céget, hogy kísérletezzenek a kereső algoritmusokkal. Ez cég annyira kinőtte magát, hogy a legtöbbünk életének szerves részévé vált – ez a cég a Google. A világunknak kétségbeesetten szüksége van olyan vezetőkre, akik együttműködnek.

Lehet ez akár üzlet, politika vagy hit. Az együttműködés nem csak szükséges, de ez a kulcsa a minket körülvevő problémák és kihívások megoldásának.

  • Amikor cégvezetők együttműködnek, nagyobb lesz a profit és elképesztőbbek a termékek a fogyasztó számára.
  • Amikor a politikusok együttműködnek, az kisebb polarizációt és hatékonyabb eredményeket és szolgálatot jelent az emberek számára.
  • Amikor gyülekezeti vezetők együttműködnek más gyülekezetekkel és szervezetekkel, az az emberek számára előnyös – leginkább a szegények és rászorultak számára – és be is mutatjuk Isten jóságát.

Az én saját 30+ évnyi vezetői utam során tanúja voltam, hogy az összes igazi sikerem együttműködésen keresztül született. Semmi nagyot nem hoztam létre egyedül. Az együttműködés általi vezetésnek 3 fontos jutalma lett a vezetői életemben.

  1. jutalom: Bölcsebb lettem.

A sok különböző hang és együttműködés sokkal bölcsebb emberré tett.

  • A liberális szociológus Tony Campolo-tól a konzervatívan együttérző gyermekvédő Wess Stafford-ig – mind elgondolkodtattak és cselekvésre ösztönöztek a szegényekért.
  • Az ír rocksztár Bono-tól a briliáns vállalkozó Bill Gates-ig – mind reménytelivé tettek és sürgettek a mélyszegénység megszüntetésére.
  • A sikeres vállalkozó Jim Copeland-től Kim Dixon-ig, egy anyáig, aki elhivatott a globális közegészségügyben – mind segítettek az életem újra-fókuszálódásában, s a gyermekek és nők jogainak a fontosságára figyelmeztettek.

Ma már sokkal bölcsebb vagyok ezek miatt az együttműködő vezetők miatt. A vezető guru John C. Maxwell szavaival élve: „Egy cég vezetőjének nem szükséges nyernie. A legjobb ötletnek szükséges nyernie.”

  1. jutalom: Nagyobb dolgokat értem el.

A helyi gyülekezet vezető pásztora vagyok már 24 éve, s ha visszanézek erre az időszakra, két dolgon ámulok el:

1) Mennyi csodálatos dolgot volt képes elérni a gyülekezetem, és

2) Milyen kevés ezek közül volt az én ötletem. Ez mind együttműködés volt!

Néhány példa a gyülekezetünk szolgálatából:

  • Több, mint 1500 gyermek támogatása a világ legszegényebb területein, együttműködve különböző gyermekvédelmi szervezetekkel.
  • Egy helyi autós szolgálat, amely több száz autót biztosított havonta egyedülálló édesanyák és idős állampolgárok számára, egy teljes munkaidőben dolgozó mérnök, egy nyugdíjazott mérnök és képzett önkéntesek vezetésével.
  • Egy ingyenes temetési szolgálat, segítve a családokat az életük legnehezebb időszakában. Átlagban heti egy temetés van a gyülekezetemben, ami leginkább a gyülekezetbe nem járó embereket érinti. Együttérző csapatunkban sokan teljes munkaidőben szolgáltak néhány nyugdíjas segítségével.
  • Egy 20.000 négyzetméteres kert, amelyet egy nyugdíjas mérnök és egy hosszú ideje gazdálkodó vezetett és hozott létre. Nagy mennyiségű zöldséget termesztettek és adtak át a szükségben élőknek.
  • Egy emberkereskedelem ellenes szolgálat, ahol elhivatott vezetők azért dolgoznak, hogy ezt a szélsőséges igazságtalanságot helyi és globális szinten is felszámolják. Több ezer ember számára tartottak figyelemfelhívó programot, és több ezer dollárt gyűjtöttek össze. Több ezer hátizsákot és ajándékkártyát készítettek a helyi FBI számára, hogy eljuttassák a kimenekített lányoknak. Szolgálatunk védett házakat alakított ki a környékükön és az indiai New Delhiben.
  • Az 1:27 szolgálat, ahol a mottó „Egy árva sem marad hátra”. Ez a szolgálat tanítja, felkészíti és támogatja azokat, akik szeretnének részt venni a helyi nevelőszülői hálózatban, és támogatja azokat, akiket a helyi vagy globális örökbefogadás érdekel.

Az összes szolgálat ezek közül együttműködésen alapult, önkéntes vezetők irányításával és önkéntes csapatokkal. Ez az ereje az együttműködésnek. Ez az útja a nagyságnak. Teréz Anya tömören így fogalmazta meg: „Te azt tudod megtenni, amit én nem tudok. Én azt tudom megtenni, amit te nem tudsz. Együtt nagy dolgokat tehetünk.”

  1. jutalom: Releváns maradtam.

Az író Brett Harris azt mondja:

“Az idősebb és fiatalabb generációk közötti együttműködés szépsége az, hogy az erőt kombináljuk a bölcsességgel – egy holtbiztos mód, hogy többet érjünk el Isten királyságáért.”

Szeretek része lenni helyi és globális együttműködéseknek, ahogy megyek előre a vezetői utamon. Mostanában, gyakran idősebb generációs vezetőként látom magam, bölcsességet szólva a befogadó, fiatal vezetők felé, akiknek sok az energiájuk és égnek a vágytól, hogy megváltoztassák a világot.

Felismertem, hogy a fiatalabb generáció nyitottabb az együttműködésre. Igazából ez az alaptermészetük.

A mentorálás, valamint a sikereim és bukásaim megosztása bátorságot és bölcsességet adott a fiatalabb generációnak, hogy bátran navigáljanak és előrelépjenek ebben az állandóan változó világban.

Az egyszerűbb rálátás a világra reményt és energiát ad nekem, hogy folyamatosan álmodjak és próbálkozzak. Az egyik legnagyobb ajándékunk vezetőkként az, amikor együttműködésről beszélünk, a GLS Konferencia. Vezetőként minden évben részt veszek a chicagói konferencián, már egészen a kezdetektől, a 90-es évek elejétől. Itt megtapasztalom, mi az együttműködés. Fiatal és idős, globális és helyi emberek, vezetők az üzleti világból, a politikai életből és az egyházból. Itt találkozhat gazdag, szegény, férfi, nő – mindenki összegyűlik, hogy jobb vezetőkké váljanak.

Teljesen mindegy hol jársz a vezetői utadon, erősen ajánlom ezt az erőteljes együttműködő eseményt, mert:

  • A GLS bölcsebbé tett.
  • Nagyobb dolgok megtételére ösztönzött.
  • Relevánsabbá tett ma, mint előtte bármikor.

Ken Burkey a Live58 ügyvezető igazgatója. A Live58 összefogja  és együttműködésre készteti a helyi gyülekezeteket közös stratégiák kidolgozására és a szegények hatékony ellátása érdekében. A Live58-ban betöltött szerepe előtt 23 évig vezető pásztor volt a kaliforniai Pracerville-i Green Valley Community Gyülekezetben.

Címke: , , , ,